2010. július 29.

esős vasárnap

az előző hétvégén kicsit összeszedtük a szemetet a téren, és leástuk a régóta pincében várakozó cöveket a fűzfa mellé. Most már egészen stabil egzisztenciának látszik. A dréncsövekkel kicsit elkéstünk, így három hónap elteltével nem akartuk körbeásással nagyon megbolygatni a növekvő gyökérzetet, ezért azokat eltesszük az őszi ültetésig a bokrokhoz.

közös többszörös

vettem az OBI-ban ezt a két tízliteres öntözőkannát még májusban, de akkor valahogy nem volt rájuk szükség. Felírtam rájuk alkoholos filccel, hogy a társasház tulajdona, persze ez letörölhető, ha valaki akarná. kicsit kallódott a szárítóhelyiségben a padlás mellett, végül jobb híján letettem a pincébe, és kiírtam a lépcsőházban, hogy bárki kölcsönveheti  a kert és a fák locsolására. Persze ez egy részmegoldás, hiszen a többi lépcsőházban lakók nem is tudnak róla, és nem is tudják használni, de lehet haszna, ha mások is látják, hogy valaki öntözget.