Ezen a felületen szeretnénk folyamatosan minél több civil kezdeményezésről, működő közösségi kertről, zöld projektről beszámolni.Érdekes utcabútorok, dizájnelemek, street art akciók, mindenféle unikális, vagy adaptálható ötletek is beférnek ide.
Ha van projekted, aminek a hírét szívesen terjesztenéd, vagy másokét tartod figyelemreméltónak, írj nekünk!
mályvakert az Új Palotai útonmár egy éve készülök beszélgetni azokkal, akik ezt virágözönt itt létrehozták és gondozzák
Kassa, Tátra utcai panelház kertjea hosszú ház és a mellette lévő rézsű tetején végigfutó garázssor között mintha erdei ösvény indulna
Új közösségi kert: a Corvina nyolcadik kerületben, a Corvin sétányon a KÉK szervezésében, akik a Grundon tartott nyilvános tájékoztatóval nyitják meg a kertet
Margit utca 9 termelői piac és jelenséghelyszínamely vasárnapra bolhapiaccá, estére pedig zenés, táncos, mutatványos kertté alakul
Sárkányos játszótéregy másik, az enyémnél közösségi szempontból jóval sikeresebb kezdeményezés, most ezt olvasom épp nagy örömmel
Üvegház-kert az egykori Corvin Áruház belső udvarábanreciklált anyagokból készül, a KÉK közreműködésével







Margit utca kilenc
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése