Természetfotósok

A hvg Az Év Természetfotósa pályázat díjazottajait bemutató sorozatából szemezgettem néhány, a blog témájába vágó darabot, olyan állatokról, amelyek a környékünkön is előfordulnak. A teljes kiállítás a Magyar Természettudományi Múzeumban tekinthető meg 2011 november 9. és december 31. között.

Szabó Gábor László a József Attila-lakótelepen készült fotója egy éjjeli összefutásról.

Vadász Anna búbosbanka-fotójával egy ritka és dekoratív madarat csípett el fiókaetetés közben, pontosabban azt drámai malőrt, amint a szülő és a gyerek közötti kommunikációs hiba folytán a fáradságosan megszerzett ebéd a földre esik. Biztos veletek is történt már ilyen, amikor mindkét fél azt hiszi, hogy a másik már/még fogja azt a poharat.
Búbosbankát egyébként márciustól szeptemberig itt a közelben is meg lehet figyelni, a Rákos-patak mentén. A Tahi utca és a patak közötti elhanyagolt parkokban szoktam ritkán látni, ahol az öreg fák odvaiban talál menedéket. Költöző madár, nem telel nálunk, ősszel délre vonul.

Varjúdominancia a címe Nagy Zoltán Gergely képének, és valóban szinte jól sikerült infografikának tűnik, ahogyan megjeleníti, amit a környezetünk egy egy darabját rendszeresen figyelve, magunk is észreveszünk. Egy-egy területen élő madarak között nagyon is pontos erősorrend szabja meg a térhasználatot. Ez a fajok közötti leosztásban is érvényesül, és igaz a csapatokban élő egyedekre is. Dolmányos varjakat kisebb számban már egész évben lehet látni a  környéken, a fekete sereg viszont mostanában, a hideg közeledtével várható nagy létszámban kelet felől, Oroszország és Ukrajna irányából. Népi megfigyelés szerint, amikor a varjak hatalmas rajai megjelennek, néhány napon belül havazás várható. Ez azzal van összefüggésben, hogy a madarak az ennivalót elrejtő hó elől húzódnak a kevésbé hideg területekre, így válnak a a havazás előhírnökeivé. Ha szerencsések vagyunk, megfigyelhetjük, ahogy diót rejtenek el. Avarsöprés közben is szoktam találni varjú által leejtett diót, pedig a környékünkön nincs diófa. Viszont a varjak szeretnek itt üldögélni a  platánok tetején, ahonnan magabiztosan uralják a területüket.
Gyerekkoromban nagyanyám kertjében három diófa is állt, talán mindhárom ilyen madárhozta dióból lett, nem tudom. Az egyik olyan vastag héjú volt, hogy még mi is csak nagykalapáccsal tudtuk törni, a másik az arany középutat képviselte, ebből csinálta nagyanyám a gyönyörű, egyben kibontott diókat karácsonyra, ebbe rágott kis kerek lyukakat a mókus vagy a pele, a harmadiknak olyan vékony volt a héja, hogy a fán elropogtatták még a kisebb madarak is, ezt papírhéjúnak hívták.
Valamikor megpróbálok utánajárni annak, hová tűnt ez a fajtasokféleség a kertészetekből.

A pályázat még több képe itt