2011. június 8.

vízről, öntözésről 2.

Az elmúlt hosszú időszak igazi nagy sikere, hogy a múlt héten Imre szólt, megoldják azt a vízvételi lehetőséget, amit kértünk a tér karbantartásához. A tönkrement régi közterületi vízhálózat helyett idevezetik egy új nyomvonalon a vizet. Ez volt az a dolog, ami miatt a polgármester-helyettes asszonyt megkerestem a fogadóóráján, de őszintén szólva akkor elég bizonytalannak éreztem a helyzetet, Imre is azt jelezte előre, hogy minden alternatíva szerint elég költséges lenne, akár rekonstrukcióról, akár új hálózatról legyen szó, valamint hogy több más fejlesztési kérdés is megelőzi a sorban ezt a költséges beruházást. Tegnap elkezdték a nyomvonal ásását, ma reggel pedig már a téren tartanak vele. A pályázati pénz elnyeréséhez hasonló nagy lépés ez a kert számára, nagyon örülök neki.
Így talán érdemes lenne elgondolkodni az Imre javasolta füvesítésen is, ami korábban a fiatal vetés öntözése hiányában szóba sem jöhetett volna.


Hírek percről percre: azt mondják az emberek, hogy ebből még ma lesz víz. (de lehet, hogy csak vicceltek, mert hogy ott sertepertélek egy fényképezővel.) na, meglássuk.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése