tegnap kicsit borongós, kicsit hűvös, de tulajdonképp éppen jó idő volt a kerti munkához. Nagyon sok mindent megcsináltunk, jóval többet mint amit előre gondoltam volna.
- összesöpörtünk elég sok kerti hulladékot, lombokat, a szélviharok letördelte száraz gallyakat, összeszedtük a nagyobb ágakat- felszedtük a szemetet, kitakarítottuk a padok környékét
- beszélgettünk a padon üldögélőkkel, megtudtuk tőlük, hogy ők sosem hagyják szétszórva a szemetet
- meglocsoltuk a fiatal fákat, bokrokat
- elegyengettük a földet a kivágott fa környékén
- csináltunk vízgyűjtő tálcát a somnak
- elültettük a bambusznád-töveket
- bezsákoltuk és kitettük a szokott helyre a hulladékot
- vettünk néhány szerszámot
- kivágtunk egy egykori bokrot
- megmetszettük a régi homokozóba valamikor beültetett szúrós sövényt
Valahogy így lett a tervezett két órás munkából végül hét óra. Szépen alakulnak a dolgaink, hiszen eddig körülbelül húsz növényt ültettünk el, és szinte mindegyik látványosan fejlődik. A dolog másik, közösségi része, amit legalább olyan fontosnak tartottam, az kevésbé. Persze tudom, hogy szombaton leginkább a tescóba mennek az emberek, és hogy mindenkinek sok gondja van, de 12 lépcsőház kb 170 lakásából egyetlen ember sem jött el segíteni még egy fél órára sem. Ez most először elgondolkodtatott az egész dolog értelme felől, mert amíg akár csak két-három érdeklődő/résztvevő volt, addig nem zavart egyáltalán. Igazából kerti munkát csinálni akár egyedül is jó dolog, látni, ahogy alakul a kezünk nyomán valami jobbá, mint előtte volt. De érezni a közönyt, vagy pláne a rosszindulatot, az nem kellemes. Főleg ha hosszas hezitálás után lép ki az ember a közös térbe, hogy ott valami olyat csináljon, ami másoknak is jó.
A héten egyébként személyesen is találkoztam azzal, aki az egyik lépcsőházra ragasztott közös munkára szóló meghívókat szokta letépkedni öt percen belül (nem vicc az öt perc, mert amíg megyek egy kört a tömb körül biciklivel, addigra mindig eltűnik, bármilyen napszakban). Ami megdöbbentett, hogy egy velem nagyjából egykorú ember. Miközben felrántotta a kaput, letépte és összegyűrte a cédulát, azt kiabálta, hogy
MIÉRT, MIÉRT, MIÉRT!
most tényleg, miért is
A következő nagyobb fejlesztést, ültetést a Tahi úton fogjuk csinálni, Gáborék házánál, május végén.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése