A múlt vasárnap, június harmadikán megint jó sokat dolgoztunk, Szilvi ajánlotta, hogy szívesen jön segíteni, de előtte kicsit tegyünk rendet az ő lépcsőházuk előtti elhanyagolt előkertben is. A délelőtt közepére Gábor is talpra vergődött a szombat éjszakai munka után, hárman már elég látványosakat haladtunk.
A Tahi utca házaira a gyors tempóban szépülő előkertek a jellemzőek – készül is épp erről egy poszt sok képpel –, de éppen ez a ház nagyon vegyes képet mutat. Van kifagyott sövénysor, felnyurgult bokrok, kiültetett, kiszáradt, majd valamilyen megfontolásból lecsonkolt karácsonyfa, de van lenyűgöző tűciprus, sok elöregedett rózsatő, és vadul burjánzó mindenféle egyéb is. És persze a legtöbb helyen az ablakból kihajigált csikkek kupacai. Jöjjenek a képek.
A póruljárt karácsonyfa, nagyon szomorú látvány, ezt már régebben egyszer lefényképeztem. Kicsit úgy festett, mint egy megkínzott vudu báb. Otthagytuk, kívül esett a mostani területünkön.
Itt egy óriási fügebokor állt évtizedeken át (az egyik jelenlegi lakó nagypapája ültette), míg az egyik szomszéd hirtelen váratlan és indoklás nélkül kivágta. A helyén rengeteg fiatal hajtás nő. Viszek majd egyet-kettőt a Máglya közhöz.
A füge mellett sűrűn borítja a talajt a terjeszkedő gyöngyvirág.
Nekem még mindig meglepő azt tapasztalni, hogy mennyi munkát tud adni már néhány négyzetméternyi zöldterület is. Összegereblyéztünk több nagy zsáknyi szemetet, visszavágtuk az elvirágzott íriszeket, kiszedtük a gyomokat, itt-ott metszettünk, de így májusban már csak keveset. Fokozatosan kibontakozott a korábbi struktúra, valaki néhány terméskőből egy körülbelül méternyi hosszú útnak, néhány virággruppnak épített szegélyt.
Ahogy kivágtunk a mindent beborító elvadult cserjéket, folyondárokat és a vadon kihajtott kis dióhajtásokat, meglepő növények kerültek elő. Az árnyékliliomok ránőttek a kövirózsákra, igazi furcsa pár. A kövirózsáknak egy fokkal naposabb helyeket kerestünk.
Többen érdeklődtek miközben dolgoztunk.
Igazi felüdülés volt, hogy nem azt mondták a arra járók, hogy ugyan hagyjuk, nem érdemes - mint amit a Máglya közben szoktak - hanem hogy legközelebb szívesen jönnének segíteni. Eső után köpönyeg, Szilvi készített is egy kiírást, a következő alkalmakra számítva.
Szeretem, mikor – még ha gereblyét nem is vesznek a kezükbe –, de megállnak az emberek néhány barátságos szóra. Érdekes, hogy miért kedvesebbek és nyitottabbak a Tahi utcában, és sokkal barátságtalanabbak és gyakran agresszívek a Máglya köz környékén a lakók, furcsa lenne, ha a lakások méretében vagy minőségében meglévő hajszálnyi különbség, és az ezáltal megjelenő szociális különbség lenne az ok, remélem, hogy nem így van, de furcsa mindenesetre.
A Máglya közben már sokkal fáradtabbak voltunk, most nem is fényképeztem, viszont kihordtuk a helyükre a zöldhulladékos zsákokat, öntöztünk, ástunk egy kis vízgyűjtő árkot a tavaly ültetett sövénysornak, karókkal kerítettük körbe a veszélyeztetettebb cserjéinknek, bokrainkat (a gránátalma remekül érzi magát), aztán mentünk is, István már várt a késői ebédre sütött harcsával.
A Tahi utca házaira a gyors tempóban szépülő előkertek a jellemzőek – készül is épp erről egy poszt sok képpel –, de éppen ez a ház nagyon vegyes képet mutat. Van kifagyott sövénysor, felnyurgult bokrok, kiültetett, kiszáradt, majd valamilyen megfontolásból lecsonkolt karácsonyfa, de van lenyűgöző tűciprus, sok elöregedett rózsatő, és vadul burjánzó mindenféle egyéb is. És persze a legtöbb helyen az ablakból kihajigált csikkek kupacai. Jöjjenek a képek.
A póruljárt karácsonyfa, nagyon szomorú látvány, ezt már régebben egyszer lefényképeztem. Kicsit úgy festett, mint egy megkínzott vudu báb. Otthagytuk, kívül esett a mostani területünkön.
A füge mellett sűrűn borítja a talajt a terjeszkedő gyöngyvirág.
Nekem még mindig meglepő azt tapasztalni, hogy mennyi munkát tud adni már néhány négyzetméternyi zöldterület is. Összegereblyéztünk több nagy zsáknyi szemetet, visszavágtuk az elvirágzott íriszeket, kiszedtük a gyomokat, itt-ott metszettünk, de így májusban már csak keveset. Fokozatosan kibontakozott a korábbi struktúra, valaki néhány terméskőből egy körülbelül méternyi hosszú útnak, néhány virággruppnak épített szegélyt.
Ahogy kivágtunk a mindent beborító elvadult cserjéket, folyondárokat és a vadon kihajtott kis dióhajtásokat, meglepő növények kerültek elő. Az árnyékliliomok ránőttek a kövirózsákra, igazi furcsa pár. A kövirózsáknak egy fokkal naposabb helyeket kerestünk.
Többen érdeklődtek miközben dolgoztunk.
Igazi felüdülés volt, hogy nem azt mondták a arra járók, hogy ugyan hagyjuk, nem érdemes - mint amit a Máglya közben szoktak - hanem hogy legközelebb szívesen jönnének segíteni. Eső után köpönyeg, Szilvi készített is egy kiírást, a következő alkalmakra számítva.
Szeretem, mikor – még ha gereblyét nem is vesznek a kezükbe –, de megállnak az emberek néhány barátságos szóra. Érdekes, hogy miért kedvesebbek és nyitottabbak a Tahi utcában, és sokkal barátságtalanabbak és gyakran agresszívek a Máglya köz környékén a lakók, furcsa lenne, ha a lakások méretében vagy minőségében meglévő hajszálnyi különbség, és az ezáltal megjelenő szociális különbség lenne az ok, remélem, hogy nem így van, de furcsa mindenesetre.
A Máglya közben már sokkal fáradtabbak voltunk, most nem is fényképeztem, viszont kihordtuk a helyükre a zöldhulladékos zsákokat, öntöztünk, ástunk egy kis vízgyűjtő árkot a tavaly ültetett sövénysornak, karókkal kerítettük körbe a veszélyeztetettebb cserjéinknek, bokrainkat (a gránátalma remekül érzi magát), aztán mentünk is, István már várt a késői ebédre sütött harcsával.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése