látszólag csak nagyon lazán kapcsolódik a központi témáinkhoz, valójában azonban telitalálat ez a videó: hogyan lehet a nagyon szűk korlátokat lehetőségként élni meg, inspirációként, hogy a lehető legjobbat hozzuk ki egy adott helyzetből. (Azért sosem árt, ha van egy nagy teraszunk is, és a klíma kellemes.)
…
Szerelmes férfi (hermelinnel) a hetvenes évek második felében… Azt lehetne hinni, azért nem volt a kicsi lakás szűk, mert jól éltek Annáék, valóban, szinte keserűség nélkül, nagy reményekkel; ha most visszagondolt az asszony erre az időre, látta magukat ott a harmincas év fordulóján, erősek, ez a nyugodt, jó érzés, terveik vannak, rengeteget dolgoznak, minden napnak ragyogása van, sokan járnak hozzájuk, nem „menők”, hanem barátaik vannak, majdnem minden este jött valaki, félidegenek „ugrottak föl”, és valahogy mindenki várt mindenkitől valamit, valami jót, hogy az is majd valami jót fog tenni a világban, Anna finomakat főzött, fiatal férfiak és nők hajlongtak a nyári estében. Szinte látták, hogy nekilódult az életük, és ujjongás volt bennük.
A lakás tehát otthon volt, s az otthon tágas – úgy szeretjük elgondolni. Hasznos azonban, ha van egy úgynevezett panorámaablak, ha az egyik fal mondhatni üvegből van, így a falak kijelölte doboz végtelenné tágul, kiárad az ég felé, nincs vége, s aki bent ül, az a kozmosz lakója, a lakásban így egyenrangú társ a hold sarlója és az el nem pakolt könyvkupac. „Azt hiszem, aki akkor hozzánk jött, érezhette ezt a váratlan tágasságot, ezt az esélyt.”
(Esterházy Péter: Hrabal könyve)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése