2011. július 7.

szélmalomharcos

A legabszurdabb helyzetbe kerültem a héten.
Lent a téren ketten beszélgetnek, a hölgy két kutyával, aki nemrég azt szerette volna, hogy ültessem el a tavalyi meg a tavalyelőtti karácsonyfáját, aztán mikor mondtam, hogy beszéljünk róla, de inkább szívesen kölcsönadom a szerszámokat, és adtam elérhetőséget, soha többet nem jelentkezett. A férfi, akivel beszélget, sörhasú ötvenes, a kezében lévő sörösdobozt hanyag mozdulattal behajítja a pár méterrel odébb álló bokorcsoportba, amit pár hete metszettünk meg.
Lementem szóvá tenni. A következőket igyekszem minél szöveghűbben írni le. A már másoktól is többször hallott elemek miatt külön is érdekes.
- jó reggelt. csak szólni szeretnék, hogy a sörösdoboznak, amit eldobott az előbb, nem ott van a helye.
- mivan?
- a sörösdoboznak, amit eldobott az előbb, nem ott van a helye.
- aha. és mi közöd hozzá. ott dobom el, ahol akarom, és ott is fogom. mér fáj az neked?
- egyszerűen fáj. és sokat dolgozok azon, hogy ne így nézzen ki ez a hely, ahogy most.
- hát én negyvenhárom éve itt lakok, és mindig is eldobtam, és mindig is el fogom. te mióta laksz itt?
- ennek mi köze az időhöz?
- és ezt mér nem azoknak mondod, akik itt isznak és szemetelnek egész nap. [a tér állandó használói]
- az a helyzet, hogy én őket is meg szoktam kérni.
- és nem dobják el, mi?
- van aki eldobja, van aki nem.
- na persze, maj nem dobják el, mikor itt mennek csontrészegen, mi?
- akkor maga úgy érzi, hogy hozzájuk tartozik?
- nem, én nem hozzájuk tartozom, én a hölgyhöz tartozom, és vele beszélgetek. na! mit nézel?! ezt is el fogom dobni, csak még félig van benne.
Később láttam, hogy tényleg eldobta. Kíváncsi lennék, a nő, aki mindvégig hallgatott, mit gondolt.

A feladat: ki találja meg a lehető legtöbb panelt ebben a konzekvens érvrendszerben!
De Nóra bejegyzésében is hasonló a téma, + még kert van ott is, be is kötöm ide.

4 megjegyzés:

  1. Legközelebb lehet, hogy a következőt kéne megpróbálni: Az aktuális sörhasútól nagyon udvariasan megkérdezed:
    - Elnézést uram, megengedi, hogy kivegyem a bokorból a sörösdobozát és áthelyezzem a szemeteskukába?
    Ezt valószínűleg nem megtiltaná meg, de azon biztos elgondolkodna, ha egy nő bemászna a bokorba az ő eldobott cuccáért.

    Egyébként az ötlet nem teljesen saját. Egyszer olvastam valahol, hogy Japánban az autópálya melletti parkolóban - egy honfitársunk által - eldobott banánhéjat egy másik (japán) autós felvette, majd kilométerekkel odébb, egy megállási lehetőségnél udvariasan bekopogott az ablakon és (kb.) ezt mondta:

    - Elnézést a zavarásért uram, ezt elveszítette útközben...

    És átadta a banánhéjat. Az illető valószínűleg elég kellemetlenül érezhette magát, jogosan.

    VálaszTörlés
  2. igen, utólag nekem is eszembe jutott hasonló, hogy szépen összeszedni, meg még egy csomó jó mondat, amíg ezen rágódtam. de ott annyira sokkolt a teljes logikátlansága a dolognak, hogy nem tudtam eléggé frappáns lenni.
    pl még lehetett volna ezt a helyzetet forgatni, hogy miért is jó valakinek, ha negyvenhárom éve szemetel a saját lakóhelyén, mikor még az állatoknak is van annyi eszük, hogy a saját vackukat nem koszolják. meg hogy miért a helyi hajléktalanokat tekinti etalonnak arra voantkozóan, hogy mit engedhet meg az ember magának közterületen.

    viszont még azt mondtam neki, hogy hogy nem kell feltétlenül most megválaszolnia, hanem esetleg utólag gondolkodhat a dolgon. és erre azt válaszolta, hogy ő nem gondolkodik.
    szóval bizonyos szempontból úgy érzem kihoztam a helyzetből a maximumot :D

    a szégyenérzetre azt hiszem hiába apelláltam volna.

    igazából a többiek, akiket eddig megkértem, hogy ne szemeteljenek mind udvariasan válaszoltak, függetlenül attól, hogy nyilván azóta is vidáman dobálják szét ami épp a kezükben van :)

    VálaszTörlés
  3. Csak ne add fel a harcot, akármennyi is a fajlagos szélmalomtartalma :), mert egyáltalán nem hiábavaló!
    A múltkor is picit elkenődtél, azon a bambuszos napon, amikor a kert-takarításra senki sem jelentkezett. Én akkor is szurkoltam Neked, most még jobban.
    Mert sok ilyen ember kéne ebbe a városba, ebbe az országba, hogy valami megmoccanjon. Itt is el kellene érni "darabszámban" a kritikus tömeget. És ha valami csoda folytán most azonnal minden körülmény ideálissá válna, akkor is kellene vagy negyven év, másfél-két generáció... Persze ez egy idea, mert nem csak itt van a baj. Az ország, a világ morális állapota nem sokban különbözik a sörösdobozos bácsi hitvallásától. És a morál megzuhant színvonalát már nem lehet egyszerűen felkapni a földről, mint egy ablakon kihajított joghurtospoharat...

    VálaszTörlés
  4. köszi! változó lendülettel, de próbálkozom, látod.

    VálaszTörlés