2012. január 24.

munka, január

a mi házunk előtti kertben úgy tűnik jól működik az avargyűjtő amit építettünk, azóta, hogy pár hónapja valaki belerakott egy habszivacs matracot meg egy feleslegessé vált szőnyeget, nem volt hasonló eset. A múlt héten ide épített másik is rendben van. A másik kert számára összeszerelt két rekeszbe viszont néhány nap alatt került mindenféle, a sörösdoboztól a lakásfelújítási hulladékig. Ennek lehet az oka, hogy az itt lakók még nem látták a folyamatos munkánkat, és ezért nem alakult ki a szükséges minimális együttműködésnek az a szintje sem, hogy nem teszik tönkre amit csinálunk, de lehet az értelmezés hiánya is, illetve az az egyszerű, szegénykultúrára jellemző dolog, hogy bármilyen új tárolásra alkalmas térelem szemétlerakóként értelmeződik. Ennek a javítására kísérletként készítettem egy újabb feliratot is, és a meglévőn növeltem a betűméretet. Egyelőre csak két lapot tudtam lamináltatni, ezeket felszögeztem reggel, de lehet, hogy majd csinálok még néhányat.


és a régi, nagyobb betűkkel:


(A belógó ág egy aranyesőhöz tartozik (Forsythia),  már tele van rügyekkel.)


Hátra van az eddig idegyűlt szemét elhordása kukába és szelektív gyűjtőbe, erre reggel nem volt időm. Gondolkodom, hogy mit lehet tenni, ha újragyűlik a szemét, ennél többet valószínűleg semmit, illetve mielőbb el kell bontani a rekeszeket, ami kár lenne. Közben idő hiányában még mindig nem csináltam meg a többféle képes feliratos lapokat, amit L tanösvénynek nevezett, ideje volna, mert így lehet, hogy előbb amortizálódik mint hogy befejeződne a fejlesztés, ilyenre szoktunk látni példákat.

4 megjegyzés:

  1. ez a tanösvény nagyon jó szó és remek ötlet. Spanyolországban sok példát látok rá, hogy akár a legegyszerűbb parkban is több ilyen jópofán megfogalmazott képes tábla hívja fel a figyelmet egy-egy növényre vagy egyébre. Biztos, hogy nálunk is úgy lenne, hogy még aki először nevet is rajta, hogy milyen nagyképűség, az negyedszerre már azt látja, hogy az ott valami, ha egyszer kitáblázták.

    VálaszTörlés
  2. az elnevezés nekem viccesen nagyzoló, de hát ezt nem gondolom kiírni rá. A sünöset azt hiszem viszonylag sokan elolvasták, vagy legalábbis megnézték mi az, néha láttam az ablakból. és ha a tákolmányunk információmegosztó felületté is előlép, akkor talán kevésbé lesz szemetes, és talán kevésbé vált ki ellenérzéseket, hogy mármeg valaki elkezdett rendezkedni itt. Sokszor érzem úgy, hogy az lakóknak reflexből nem tetszik semmi változás, talán mert mindentől tartanak. Ezért szeretném úgy alakítani, hogy ne expanziónak éljék meg a dolgot.

    VálaszTörlés
  3. esetleg a lefestés tovább növelhetné az esztétikai értékét / jópofaságát / komolyságát a lakók szemében?

    VálaszTörlés
  4. na nem, azt hiszem itt van a határ! :) ennyi időm még nekem sincs arra, hogy belopjam magam a lakók szívébe.
    de esetleg belépti díj fejében festhet egy kicsit aki akar ,)

    VálaszTörlés