csodás november

sok virrasztott éjszaka után ma arra ébredek, hogy ugyan az utolsó árva levelek pilinckáznak az ablak előtt az öreg nyárfa tetején, de a ragyogó nap kis szivárványokkal dobta tele a szobát, és megvadult cinkék randalíroznak az etetőn, mert elfogyott a mag

kertvárosi ősz

A tegnapi bejegyzésben jó és rossz tapasztalatokat emlegettem, legyen most itt lehető rögtön egy friss jó, arról, hogy mennyire inspiráló ha más is dolgozik, és valahogy ha megvan a figyelem, azonnal beindul az egymástól tanulás odavissza pingpongja.

Nyár elejétől figyeltem, hogy a Tahi út és a Göncöl utca sarkán milyen szépen alakul a kapu körüli kert.  Akármelyik irányból jön az ember, rögtön feltűnik. Az elhanyagolt, lekoptatott poros kis semmiben először egy kőkeretet alakítottak ki. A járda pereme mellett a beton alapot is részben fel kellett törni. Ezt a gép- és tapasztalatigényes nehéz fizikai munkát szakember végezte. Aztán a megemelt keretben egy földcserét is csináltak. A friss termőföldben a méltatlanul sztárolt íriszek mellett gyorsan sűrű bokrokká növő egyszerű egynyári virágok kaptak helyet, ezeket már a lakók ültették. Nem is kellett sokat cifrázni, szépen elburjánzottak, annyira volt csak szükség, hogy néhány vállakozó kedvű néni viszonylag rendszeresen megöntözze. A háznak van közös slagja, amit a lépcsőházi kukatároló csapjára lehet kötni.

A részleteket a nénitől tudtam meg, akit épp gyomlálás közben találok. Én dícsérem a látványos változást és a virágokat, amire ő rögtön elmondja, hogy hát a szomszéd kertből tanulták, hogy ne maradjon már ilyen semmilyen az övéké sem akkor. És mutat nagy ívben Gáborék háza felé, ahová a levendulákat, gránátalmát, fügefát ültettük. Nem akartunk lemaradni – kanyarodunk kissé a munkaversenyek irányába.
Mi pedig meg tőlük tanultuk, hogy mégis érdemes lesz ezt a műkő szegélyt megcsináltatni, amitől úgy ódzkodtunk eleinte, de teljesen használható, és nem túlságosan buherált megoldásnak látszik.

Tettem egy ígéretet, hogy nyomtatok a fényképből, remélem tetszeni fog ebben a mozaikos formában.

ps.: aki tud egy jó nyomtató helyet a környéken, az kommentelje be bátran, mert nemrég tűnt fel, hogy már a Copy General is elköltözött a Váci útról!

talált kép

fortepan

Rövidnadrág térdzoknival… megértem azokat a huszadik századi visszaemlékezőket, akik beavatásszerű élményként élték meg kiskamaszként a komoly hosszúnadrágot. ,)
A fénykép 1957 körül készülhetett, a nyolc-kilenc év körüli kisfiú – aki valószínűleg valamelyik környékbeli lakás friss lakója – az apámmal lehet egyidős. Vajon ki fényképezhette, milyen géppel? Az ötvenes években még sokkal ritkább, nagyobb szám volt egy fényképezőgép, a kockák száma is véges, a hívás, laborálás is pénzbe kerül, az otthoni használatra, fürdőszobai laborálásra szánt táskanagyítógépek csak jóval később terjednek el. A félrehajtott fejjel félig mosolygás is inkább szégyenlős gesztusnak, tétova önreprezentációnak látszik. Inkább ide állították, nem ő akart rajta lenni a képen. Igen, talán inkább egy fényképező apuka rendelte oda, nem a barátok csináltak egymásról képeket.
Jobboldalt a parkosítás kezdeményei, a háttérben a korábban Horthy Miklós-telepnek vagy a kormányzó feleségéről Magdolna-telepnek is nevezett családiházas tömb sarka látható. A több ütemben épült munkáslakótelep Tomori közi házainak építését ekkor, a forradalom után fejezték csak be.  A lakók egy része 56 őszén, a még építés alatt álló házakba önkényes lakásfoglalóként költözött be, a szorító lakásínség nyomására, és kihasználva a harcok idején kialakult zilált helyzetet. A lakásfoglalók a visszaemlékezések szerint a harcok után törvényes úton is rendezhették helyzetüket, a tanács nem vette vissza az elfoglalt lakásokat.
A lakótelep lakásainak legnagyobb része 35m² körüli, egyszobás, úgynevezett „csökkentett igényszinthez igazított” – ez itt valójában az építési költség leszorításának azt a módját jelentette, hogy a fürdőszobát egy, a konyhából nyíló zuhanyfülkére redukálták. Azt hiszem, ez az adott helyzetben jobb döntés volt, mint ha a szoba vagy a konyha méretének csökkentésével próbálkoztak volna, mint a korban több más állami lakásfejlesztésnél. Ez a ma már egy család számára szűkösnek érzékelt helyzet a háborút követő évtizedekben sokak számára nagy lépés volt fölfelé.

Vajon itt lakik még?

Frissítés: fb-n a hozzászólók kicsit későbbre, inkább a hatvanas évek elejére tippelték a  kép készítését, de hogy ki lehet a kisfiú a képen, az egyelőre nem derült ki. Talán idővel még...

Elmaradások, teljesítések és tervek

Sápadtra szűrt reggelekkel, finom ezüstös szitálással, föld- és avarillattal köszön be az ősz. A cinkék csapatosan érkeznek az etetőre, meg fürdeni az itatóban. Egy nap alatt kipancsolják a vizet, minden reggel újratöltöm nekik.

Mi történt idén?

Sajnos a 2012-es év megpróbáltatásai a blogszerzőket és ezen keresztül az Ültess egy fát blog projektjeit sem kerülték el. Főleg akkor szomorú, ha a tavalyi lendületes fejlődéssel hasonlítjuk össze. Nézzük most mit lehet tenni, próbáljuk azért menteni a menthetőt, és ellentartani a rossznak.

Az ingyenes önkéntes munkára, kertészkedésre, szervezésre, tervezésre fordított időnket és lehetőségeinket alaposan megnyirbálta ez az év.

Pedig a tavasz nagyon szépen indult, takarítottunk, metszettünk, ültettünk újabb bokrokat, homoktövisekkel gazdagítottuk a megkezdett sarkot. Sokat fényképeztük a virágos előkerteket a környéken. Bizakodva néztük,hogy mások is dolgoznak, a Tahi úton szép kis fakerítések készültek a kertek köré több háznál. Nagyon tetszik, hogy gyümölcshozó bokrokat, málnát, szedret, szőlőt, fügét,  néhol még paradicsomot is ültettek a kertekbe. Egyre inkább úgy látom, hogy ebbe az irányba volna jó továbbindulni. Mi is ültettünk a Tahi 42/b-nél néhány málnabokrot, lelki szemeinkkel már kis kosárral gyűjtögető gyerekeket láttunk a közeli jövőben...

Az önkormányzat fejlesztésként megépíttette az átlós utat a művészháztól a buszmegálló irányába, és tovább terjeszkedett a parkoló burkolata is. Sajnos nem korrigálták azt az átgondolatlan kialakítást, hogy művészház két oldalán a járda épp nekivezet a parkolóhelynek, ami főleg a babakocsival vagy biciklivel érkezőnek probléma.

Nyáron a súlyos aszály nagy károkat okozott a tavalyi ültetésű növényeinkben, és a helyzetet rontotta, hogy különböző okokból nem tudtunk öntözni sem. Itt erősen visszaütött, hogy nem sikerült olyan embereket gyűjteni segítőnek, akik a házban, vagy egészen közel laknak, és lehetne rájuk számítani a munkában, akár együttdolgozásról, akár átmeneti helyettesítésről volna szó. A Tahi út 42/b-ben sokkal jobb a helyzet, itt a lakók között is van, aki rendszeresen öntözi a kapu körüli kiskertet, a többi növénynek is van alkalmi, vagy rendszeres gondozója, és Gábor a nyári éjszakákon kannából körbeöntözte a forróságban senyvedő bokrokat, fákat. A Máglya közben még az öntözőhálózatot is sikerült rendbehozatni, de itt sajnos nem kerültek olyan érdeklődők, akik segíteni tudtak volna az öntözésben. Az önkormányzat által ültetett két nyírfa kiszáradt, és a saját ültetésű növényeink is elég kutyául vannak.

Hogy mégsem teljesen reménytelen a helyzet, azt abból gondolom, hogy a növénytámasztó karókat valaki időnként megigazította, és a fűzfát is hozzákötözték a cölöphöz, ami támasztja. Titkos jóakaró.

Mi lesz még?

Most a szinte érintetlenül meglévő pályázati pénzt szeretnék arra a fejlesztésre elkölteni, amit még tavasszal terveztünk, ez pedig a Máglya köznél az, hogy a trafóház körüli ágyást rendbe tesszük. Itt kertépítő vállakozó segítségére is szükség lesz, szegélyt építeni, földet rendelni, kitakarítani, ha a pénzből futja, egy alacsony kerítést is készíttetni. A Tahi 42/b-ben a tönkrement sövénybokrokat szeretnénk pótolni, illetve továbbépíteni a sövénysort a két ház között. Timi kezdeményezésére néhány virágágyást is szeretnénk építeni. Benne járunk a novemberben, a héten kapunk árajánlatot a kertépítő és kertfenntartó munkákat végző vállakozótól, aki a személyes találkozón nagyon szimpatikus, alapos és segítőkész volt. Erről, ha meglesz, részeletesebben is beszámolunk. Valószínűleg novemberben lezajlik majd a munka, a ránk eső része, ha lesz még idén alkalom, szokás szerint a hétvégékre esik, ha valaki kedvet érez segíteni, örömmel várjuk, pontosabb időpontot itt a blogban közlünk hamarosan.

A pályázati pénzről ismét
Mivel a kérdés többször felmerült, újra megírom ide a pályázat elvi működését.
A pályázat nyílt és nyilvános, amivel kapcsolatban az önkormányzati cég honlapjáról tájékozódtunk.  Bármelyik kerületi társasház részt vehet benne. Ennek alapján írtuk meg a pályázatot 2011-ben és 2012-ben lakóként ketten, önkéntesként, saját kezdeményezésből a Máglya köz 5-9. és a Tahi út 42/b nevében.
Benyújtani nem magánszemélyként, hanem az adott társasház nevében lehet, a közös képviselő aláírásával.
A pályázat célja, úgy tűnik, a közterületi zöldfelületek minőségének a javítsa ÉS együttműködések erősítése a lakók és lakók, ill lakók és önkormányzat között. Ez a támogatási forma elég népszerű is egyébként, és a környéket járva és fényképezve azt hiszem látványosan növeli az kertgondozó lakók aktivitását is.
Az elnyert pénzt növényekre és kertészeti szolgáltatásokra lehet fordítani, a részleteket a fentebbi linken meg lehet találni.
A pályázat utólagos finanszírozású, ami azt jelenti, hogy tavasszal az önkormányzat megmondja, mennyi pénzt adtak, ezt a társasház a saját vagyonából meghitelezi, ebből a keretből lehet költeni, majd ősszel az önkormányzat a számlák alapján utalja a papíron elnyert összeget.
Az eddig felhasznált pénzekkel kapcsolatban részletes elszámolást tartalmaz a blog, amelyeket költség, költségösszesítés címkék alatt lehet megtalálni (címkék a blogban jobboldalt).
Ezekből és a blogból az is kiderül, hogy a kapcsolódó összes tervezési, szervezési, dokumentációs  és fizikai munkát saját kedvből, díjazás nélkül csináljuk.
Tehát hasonlóan meggyőződésből és az eredmény kedvéért dolgozó segítőkre volna szükségünk.

Mindezt két fő okból foglaltam itt össze újra.
Elsősorban, hogy egy kicsit bíztatást adjak azoknak, akik esetleg pályáznának. Rossz tapasztalatokra épülve erős a közvélekedés, hogy bármilyen ügy elintézéséhez csókosnak kell lenni. Ehhez nekünk nem kellett semmi ilyesmi, hanem teljesen külsősként néhány egyszerű formai követelmény betartásával le kellett írni, hogy mit vállalunk, mit szeretnénk csinálni. A két-három év alatt néhány rossz, és sok jó tapasztalatunk is van a hivatallal és a lakókkal kapcsolatban is, szóval nehéz, de nem reménytelen.
A másik, hogy teljesen világosan tisztázzam, ezzel a munkával nem pénzt keresünk, hanem ingyenmunkát adunk egy olyan ügyhöz, amit hasznosnak gondolunk. Ha úgy tetszik, egyfajta romantikus luxus.

kép a kerületszomszédból

via

Pénteken délelőtt kinéztünk a kedvenc közeli kertészetünkbe, hogy a szép napsütéses délelőttön végre pótolnánk a sövénysor nyár folyamán kipusztult kis bokrait (egyet elloptak, kettőt kitörtek, háromnak az  aszályt volt sok). A Tahi útnál is volt néhány, amelyik nem bírta a kiképzést.
Sajnos azt láttuk, hogy nagyjából már kiárulták a bokrokat, kecskerágót, amit szerettünk volna, egyáltalán nem találtunk, Bernadett azt mondja, most már nem is rendelnek, mert csak nagy tételben tudnának, viszont nemsokára érkeznek a fenyők. Tavasszal folytatjuk, vagy az is lehet, hogy megkérjük Lacit, ha tud hozzon még novemberben párat.
Van viszont madáreleség többféle is, és tulipánhagymák, amiket nagyon sürgősen be kell már szerezni a városi tulipánexpanzióhoz!

De hogy mégse jöttünk volna hiába, kisétáltunk a szomszédos telek, a Régi fóti út 77. elé, megnézni az egykori zsinagógát, ami a kertészetből így látszott:


Átellenből pedig valahogy így:

via

A rákospalotai ortodox zsidó hitközség 1926-27-ben építtette, 1926-ban megjelentettek egy kis héber nyelvű imakönyvet, amelynek megvásárlásával az építési költségekhez lehetett hozzájárulni. Benne az akkor még csak a rajzasztalon létező épület homlokzati rajza.

via

via


via

A közösség alig tizenhét évig tudta használni az zsinagógát, amely a holokauszt után elnéptelenedett.
A hitközségi tulajdonú, de használaton kívül került épületet a OSZK 1964-ben vásárolta meg, 66-ban először másodpéldányraktárat alakítottak ki benne, majd a kisnyomtatványtár és a térképtár anyagát is itt helyezték el. Emellett a nyolcvanas évek második felében itt alakították ki a Széchényi Könyvtár könyvrestauráló műhelyét, a Soros Alapítvány támogatásával, Poprády Géza vezetésével. Jelenlegi funkciójáról az első homlokzaton elhelyezett táblák tájékoztatnak.


A legszebbet pedig a Fortepan, ezt tudja róla:


A felvétel a harmincas évek vége felé készülhetett, nagyjából a mostani Penny Market helyéről. A földhalmok és a kövek valószínűleg az egykori – éppen akkoriban beszántott – temetőt jelzik.

ami el tud romlani...

Mostanában mintha öszeesküdtek volna ellenem a tárgyak, a héten először a fényképezőgépem kártyája ment tönkre a rajta tárolt és feltenni szánt képekkel, aztán a telefonom kártyájáról tűnt el rejtélyes módon az  sorozat, amit a Gyöngyösi sétányról készítettem tegnap reggel az esőben.

Vigasztalásul egy régebbi kép, ami viszont előkerült.
Vizafogó utca, Angyalföld

A működésben van a nyugalom

Azt hiszem a hamis Albert Einstein-idézetek számát csak a hamis Oscar Wilde-idézetek száma múlja felül. De ez most mindegy is, akár mondta, akár nem, akár valaki más mondta:

az élet olyan, mint a bicikli: mozognod kell, ha egyensúlyban akarsz maradni,.

őszi újraindulás

A napokban tömegesen jönnek a cinkék fürdeni, az ablakmélyedésbe csavarozott tenyérnyi itatóra, ami egy kiszuperált ételdoboz. Jó, hogy felfedezték végre, és furcsa, hogy eddig nem, épp amikor a nagy szárazság volt, valahova máshova menekülhettek.

Bár úgy tűnik, ez az egyszerű szögletes műanyagdobozka is megteszi, egy orosz oldalon találtam egy fokkal bonyolultabb recycling ötletet, ami azt is biztosítja, hogy a kipancsolt víz helyébe hosszabb ideig új, tiszta víz kerüljön.
Nagyon tetszik egyébként ez az empatikusság és a mérnöki problémamegoldó gondolkodás együttese, ahogy a szerző leírja, hogy a kerti munka közben hogyan figyelte meg a hűsölni vágyó madarakat, és hogyan jutott arra, hogy ez az egyszerű automata lesz a jó megoldás.
A fürdő-itató egy két- és egy ötliteres palack kombinálásával készült, ezenkívül szükség van egy csavarra, anyára, alátétre - ezekkel rögzíthetjük egymáshoz a két különböző méretű flakont a kupakjuknál, némi drótra a felfüggesztéshez, valamint szerszámként egy éles szikére és valamilyen fúróeszközre:

és ha mindent jól csináltunk, íme:

via

Felsejlő történetek

Lelkesebb időszakokban nem csak a növények telepítésén keresztül, hanem mindenféle más eszközzel is szeretnénk nyomokat hagyni.

Volt szó róla, hogy a régi légópincék szellőzőit, ezeket a málló betonkockákat lefestetnénk, konkrétan a környéken előforduló madarakat gondoltuk ráfesteni (rejtett didaktikus célok).

Aztán beszélgettünk már sokat arról, hogy milyen jó volna valamilyen emlékjeleket tenni a környékre, amik a hely, és főleg az itt élők múltjának, jelei lennének, valamilyen street artos formában.

Először jött, hogy sima fotók, pár soros szöveggel laminálva, valahogy elhelyezve az utcán. (Ebből a laminálás + helytörténet ötletből aztán később láttam egy fantasztikus jól megvalósított változatot a 8ker blogban, a Gyulai Pál utca 12-ben a lift belsejét változtatták helytörténeti tárlattá.)

Aztán kitaláltunk egy csendélet-szerű szobrot, amiből több is lehetne, mintegy végigvezetve a környéken, a városrész fejlesztésének különböző szakaszain.

De legjobban az a tervem tetszett meg, hogy keresni jó képeket a környékről - ami így sokadik nekifutásra egyre kevésbé tűnik könnyű feladatnak -, olyan életképszerű fotókat, amin emberek vannak. Kinagyítanánk őket életnagyságra, és sablonnal fel lehetne fújni vagy szitázni.

És ma ezeket a képeket találtam a Retronauton.
Hát valami ilyesmire, bár sokkal kevésbé drámaira gondoltam. Ezek sok szempontból még sokkal jobbak, kicsit emlékeztetnek Max Ernst montázsaira (ezt újra kéne néznem, hogy biztos legyek benne), az metszetek szikár finomsága, és a bomló környezet közötti kontraszt teszi igazán hatásossá őket.  Ráadásul mintha a saját történetüket élve is folyamatosan tudatában volnának idegenségüknek. Szerintem gyönyörű.

enyém, tied, mienk

A Magyarországon élő magyar kommentelők a facebookon eléggé leszólták a berlini Allmende-Kontor közösségi kertet. A hozzászólókat a lenti fotó alapján főként a szedett-vedett, tákolt jelleg zavarta. Valóban, mintha egy kispolgári paradicsomot egy hippiközösséggel ráztak volna össze. Amiből végül egy meglepően békés elegyet kaptak, és amely nem nélkülözi a giccses és a parodisztikus elemeket sem. Mindenkinek meglehet itt a maga kis zuga, amelyikért felelősséggel is tartozik, ezek együttese pedig egyszerre kedélyes, lepattant és burjánzó képet mutat.
A berlinieknek mindenesetre nagyon tetszik, az egykori Tempelhof repülőtér telkének egy részén, az Oderstraße felőli oldalon 300 parcellával indult közösségi kert várólistái is tele vannak. A városlakók élelmiszert termesztenek, növényeket csereberélnek, kertészkednek és pihennek a lakóövezetek által körbenőtt egykori reptéren.

Információ itt, további képek itt és itt: Ti mit gondoltok?
Inkább formatervezett bútorokat drágábban, vagy mindenki barkácsoljon raklapból amit tud? Esetleg barkácsoljanak közösen? Vagy vegyenek műanyagszékeket a tescóban? Vagy várjanak arra, hogy az önkormányzat támogassa őket öntöttvas utcabútorokkal?
Vagy lehet, hogy ilyen szűk kis parcellákra egyáltalán ne tegyenek ülőbútort, mint egy hozzászóló javasolta?
Csináljanak egyforma kiskerteket, és egyezzenek meg, hogy egymással összhangban lévő dolgokat ültessenek? Te hogy csinálnád máshogy? Vagy jó így, ahogy van?