2013. április 8.

Népfürdő

Állítólag szerdán lesz idén a tavasz, ennél is optimistább híresztelések szerint szerdától kezdődően tavasz lesz. Még emlékszem, hogy volt, és remélem, hogy lesz úgynevezett jóidő, bíztatásul osztom meg ezt a filmhíradórészletet, 1947-ből. Tömeges strandolás a még kiépítetlen angyalföldi gyógyforrásnál.


Az 1944-ben a Duna medre alatt talált gyógyvizet 1948-tól már a frissen nyílt Dagály fürdő hasznosította. A fürdő történetének korai időszakára ma már leginkább a neonfelirat utal. A bejárat mellett ma is ingyen lehet gyógyvizet venni egy falikútból, napközben többnyire van is egy kis sor.

2 megjegyzés:

  1. A Duna alatt 1944-ben megtalált hőforrást már a rómaiak megtalálták annak idején. A Margit-sziget rendezéséig meglévő Fürdő-szigeten kőfürdőket is építettek rá. Szabó József geológus 1857-ben járt ott, szerencsére feljegyzéseket is készített: http://dunaiszigetek.blogspot.hu/2011/01/furdosziget-pest-es-buda-kozott.html

    VálaszTörlés
  2. Nahát, köszönöm! akár hiszed akár nem, éppen tegnap éjszaka írtam ehhez a poszthoz folytatást, amelyben a három Fürdő-szigetes posztodra hivatkozok, csak még vázlatban maradt!

    VálaszTörlés