Be kell valljam, nem szeretem.
Nem akartam elhinni, hogy miközben a belváros klasszicista és eklektikus emlékeit habozás nélkül eldózerolják, ez a Reimholz Péter által tervezett, de idejétmúlt szenvtelen szörny ott kell maradjon; úgy tűnik, hogy védetté nyilvánították a Domus Áruházat! Azért is különös a dolog, mert a funkcióját vesztett épületet más szerepben sem tudom sikeresnek elképzelni, akkor pedig hogyan?
Nem akartam elhinni, hogy miközben a belváros klasszicista és eklektikus emlékeit habozás nélkül eldózerolják, ez a Reimholz Péter által tervezett, de idejétmúlt szenvtelen szörny ott kell maradjon; úgy tűnik, hogy védetté nyilvánították a Domus Áruházat! Azért is különös a dolog, mert a funkcióját vesztett épületet más szerepben sem tudom sikeresnek elképzelni, akkor pedig hogyan?
Az 1974-ben megnyitott budapesti Domus egy ideig egész Kelet-Európa legnagyobb lakberendezési áruháza volt, a kialakított Domus-hálózattal a szocialista bútorértékesítés királya. A rendszerváltást követő versenyhelyzet (és persze az IKEA megjelenése) nem tett jót az arcultváltásra képtelen Domusnak, 2011-ben hosszú halódás után végleg bezárt. (Ezen a fotón még egészen jó arcát mutatja önmagához képest.)
A hétvégén megfotózzuk mindenesetre, hátha az objektív elfogulatlan pillantásán keresztül felfedezek valamifajta szépséget benne. Ti mit gondoltok róla? Anya, - hiszen akkoriban alig volt más bútorüzlet -, mi vettünk valamit itt? Talán azt a kis piros gyerekbútort, ami forgatva lehet asztal és szék is?
És ti?
És ti?
Meg kellett volna nézni a védési határozatot - főleg, ha helyi védettségről van szó, az önkormányzat honlapján általában hozzáférhető.
VálaszTörlésMi (illetve persze anyámék) vettünk itt pár bútort, talán a nyolcvanas évek slágerdarabját, a bonanza étkezőgarnitúrát. Egyébként én valahol sajnálom, hogy lehúzta a rolót, azt hiszem, a "megújulásra képtelen" megfogalmazás talán nem szerencsés. Az itteni bútorkínálat talán egy generáció stílusát képviselte, anyám pl. az utolsó ideig nézegette az árukínálatot, valószínűleg a mai 50 felettiek sok érdekeset találtak itt -- ez még akkor is igaz lehet, ha a mi generációnk már nem ide járt vásárolni. Előfordulhat, hogy 30 év múlva meg az Ikea megy ki a divatból, a mi gyerekeink, unokáink pedig vállrándítással tudomásul veszik, hogy lehúzza a rolót a svéd bútoráruház. Ki tudja?
Amúgy én egyáltalán nem vagyok ellene, hogy modern épületeket is védetté tegyenek, hiszen azok is egy-egy időszak emblematikus építészeti produktumai. Egy 1970-es évekbeli épület védetté tétele nem is unikális, van fiatalabb védett épület is. Szóval én annyira nem vagyok rajta kiakadva, még ha nyilvánvalóan nem is nyújt akkora esztétikai élményt, mint mondjuk egy Andrássy úti villa, vagy egy szecessziós gyöngyszem. Ez (és az ehhez hasonlók) is részei Budapest építészeti örökségének, nem kell mindet védeni, de ha egy-egy darab megmarad, az szerintem nem olyan rossz. Majd az utánunk következő generáció felülbírálja., ha úgy gondolja.
Én nem gondolom egyáltalán, hogy úgy általánosságban a hetvenes évek építészeti alkotásai kevésbé nyújtanának építészeti élményt, mint a tizenkilencedik századiak, vagy bármely más korszak jól sikerült épületei. Nekem konkrétan _ez_ az épület nem tetszik, a Róbert Károly körúti homlokzat vízszintes tagolású előreugró betontömbjeivel, kimondottan egy Frankensteinnek látom. A Lehel úti oldal kis szögű megtörése tetszik, de valahogy nem ellensúlyozza az egész épület ormótlanságát és komorságát. Egy bútoráruházról valami könnyedebbre, nyitottabra, csalogatóbbra asszociálnék, ez inkább egy siló. A magára hagyottsága és a lepusztultsága meg már csak hozzátesz ehhez a rossz benyomáshoz.
VálaszTörlésA megújulásra való képtelenség pedig a kínálatra és az üzleti stratégiára vonatkozik, pont azt jeleni, amit írtál, hogy az ötven felettiek számára tud valamit mutatni, és nem tudja tömegesen bevonzani a fiatalabb generációkat. Persze, lehet, hogy harminc év múlva megint fordul a világ, de hát egy üzletnek azt ennél rugalmasabban kell követni, mert kibekkelni valszeg nem tudja ,)