2012. március 28.

újabb tulipán bukkant elő!

na, ezen a képen még nem egyszerű megtalálni L tulipánját.
Megnézzük két hét múlva is! ,)
A szemét az ún "védőszemét", a terület minimális megbolygatása növeli a túlélés esélyeit.

2 megjegyzés:

  1. Na most megrémültem, mert én bizony igyekeztem eltávolítani a szemetet. (Nem tudtam, hogy az véd, csak azt láttam, hogy ronda.) Remélem, azért túlélik a majomszeretetet.

    VálaszTörlés
  2. Azóta én is eltávolítottam, de nem esztétikai, hanem egy másik védelmi okból. Bonyoult mérlegelés. Megjelentek ugyanis a közmunkások, akik a tavasz beköszöntével végigjárnak minden talpalatnyi zöldet, és ott rontanak vagy javítanak, de nem henyélnek.
    Az egyik helyen, ahol egy sövényesbe ültettem, lehet, hogy áldozatul estek. Itt nagyon nem akarom, ezért a pár négyzetméteres forgalomszűkítő szigeten lombseprűvel összeszedtem, amit kellett. Az időközben kettőre nőtt hajtások kaptak némi figyelemfelhívást is, három-három világos színű pöcök formájában.

    VálaszTörlés