2012. március 21.

újabb gyorsjelentés

április 13. az önkormányzati kertfenntartó együttműködési pályázat beadás határideje. Pályázati felhívás itt.
Ez nem ideális abból a szempontból, hogy csak valamikor május elején lesz belőle konkrétan pénz, mikorra már igen jó lett volna elültetni a növények nagyobb részét, de nagyon jól jön abból a szempontból, hogy még néhány hétig nagyon kevés időm lesz foglalkozni a kerttel.
Egy hete volt a társasházi éves közgyűlés, amire messzebbről úgy gondoltam, hogy beszámolok arról, mit csináltunk az évben, és megpróbálok segítőket szerezni. Esetleg nyomtatok egy példányt a blogból. Aztán ahogy közeledett az időpont, egyre reálisabban kezdtem érzékelni, hogy mire lesz lehetőség, és már csak azt gondoltam, néhány mondatok mondok a kerti munkákról. Aztán a helyszínen az derült ki, hogy a cca 55 lakásból nyolc-tíz ember képviseltette magát. Akiket a leghalványabb mértékben sem érdekelt amit mondtam volna. Hát, nem ezen a környéken lesz a civil áttörés, úgy érzem.
A tervekről viszont ennek ellenére írok hamarosan. Most, ahogy itt gépelek, az ablak alatt épp egy teherautóra pakolják fel az összegyűjtött avart. Ami jó. csak ne a bokrokon keresztül vonulnának le.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése